Annát nemrég óta ismerjük. Városi életmódjának köszönhetően nap mint nap számos közlekedési eszközön utazik. Azonban egyre inkább érezte, hogy az autó használata drága, a parkolás néha bonyolult, és alig lehet helyet találni, a bicikli pedig nem mindig kényelmes és gyors megoldás. Ezért döntött úgy, hogy kipróbálja az elektromos rollerezést.
Elektromos rollert bérelt tőlünk, hogy kipróbálja, hogyan működik a városi közlekedésben. A bérlési folyamat egyszerű volt, és rövid időn belül sikerült a saját igényeinek megfelelő rollert találnia. Az első utazása nagyszerű élmény volt számára, és megtapasztalta az elektromos rollerezés gyorsaságát és kényelmét. Az akkumulátornak köszönhetően nem kellett aggódnia a hatótávolság miatt, és az összecsukható kialakításnak köszönhetően könnyedén tárolhatta a munkahelyén.
Nálunk a Pearl ERollernél a bérleti idő és ár teljesen kiszámíható. Nincsenek rejtett költségek. A Mol Lime-al ellentétben, ahol alkalmi felhasználóknak a havidíj nélküli konstrukció 250 forintos elindulási díjjal és 60 forintos percdíjjal számol, tehát egy tízperces út körülbelül 1000 forintba kerül: ha az adott vonalon alternatíva egy tömegközlekedési eszköz, akkor ennek az összegnek a harmadából eljuthatsz a célpontodra. Ha tehát egy órát rollereznél, de sok helyre kell menned, arra van egy jelenleg 2000 forintos konstrukció.
Azóta Anna már többször is bérelt tőlünk, mert a napi teendőit sokkal könnyebben , olcsóbban és gyorsabban elintézi, mint tömegközlekedéssel, vagy éppen az autóval, ahol még a parkolás is gondot okoz a városban.